Menü Bezárás

Endometriózis

ENDOMETRIÓZIS a XXI. század betegsége

Milyen életkorban fordul elő az endometriózis?

Az endometriózis lényegében a termékeny női kor betegsége. 35 évvel ezelőtt alig találkoztam orvosi munkám során ezzel a kórképpel. Manapság pedig naponta. Tizenöt éves kor alatt és ötvenöt éves kor felett aktív endometriózissal nem találkozunk. Mit jelent az aktív endometriosis? A betegség olyan formáját, mely nem csak késői maradványként van jelen, hanem halad előre a folyamat és egyre több kellemetlenséget okoz.

Gondozottjaim gyakorta azzal keresnek fel, hogy „Dr. Úr nekem bizonyára endometriózisom van”, vagy „Dr. Úr honnan tudom, hogy endometriózisom van”?  

Mi valójában az endometriózis?

Én balesethez szoktam hasonlítani tartalmilag. Mint ahogy a „baleset” megnevezés sem fejezi ki annak mértékét, de utal a bajra. De valóban mi is az endometriosis jelentése?

Megértéséhez az endometrium fogalmából kell kiindulni. Az endometrium a méhüreget bélelő nyálkahártya, mely a női havi ciklus célszerve, menzesz idején lelökődik, majd az új peteéréses ciklus során ismételten felépül, készülvén a megtermékenyült petesejt befogadására, beágyazódására. Ez a nyálkahártya azért kapta a nevét, mert rendszeresen nyákot termel (ez vezet a női folyásos panaszokhoz).

Az endometrium felépülése – lelökődése az alapja az endometriózis kialakulásának. Tehát amennyiben ez a nyálkahártya nem a méhüreg bélelését végzi, hanem más szövetben, vagy szervben jelenik meg, használhatjuk az endometriózis, vagy endometriosis megnevezést. A méhen kívül megjelenő méhnyálkahártyaugyanúgy részt vesz a hormonális ciklusban (lelökődik, bevérzik), mint a méhüregen belüli, de nem tud a szervezetből távozni és így környezetében komoly gyulladást vált ki, mely a későbbiekben fájdalmas hegesedést és szöveti pusztulást eredményez. A folyamatból következik, hogy tünetei (lásd alább) eleinte a menzesz alatti görcsös fájdalom, majd évek múlva a menzesztől független, állandósuló, többnyire kismedencei kínzó fájdalom.

A betegség kialakulásában eddig nem ismert hormonális folyamatok is szerepet játszanak, mert endometriozis a menopauzát követően nem alakul ki, illetve az addig jelenlévő folyamat lecsillapodik.          

Hol fordul elő endometiozis? Milyen szerveket támad meg?

Az endometriózis nem daganat, de sok vonatkozásban ahhoz hasonlóan szöveti agresszivitást mutat, lényegében megtámadja a belső szerveket. Előfordulhat petefészek, méhizomzat (ezt adenomyosis, vagy adenomiózis névvel illetjük), húgyhólyag, bélfali, a méh körüli kismedencei szövetekben, a hasbelhártyán, a hasfali endometriózis megjelenési formájában.

Melyek az endometriózis tünetei?

A tünetek változatosak, annak megfelelően, hogy mely szervet vagy szerveket támad meg. Ha húgyhólyag érintettség a domináns, menzesz alatti véres vizelet jelentkezhet. Amennyiben a vastagbelet támadja meg, menstruáció idején véres székletet tapasztalhatnak. Petefészek érintettség esetén erős alhasi görcsök, majd sűrű vérrel telt ciszták alakulnak ki, melyek az évek során lényegében elpusztítják a petefészket. Azonban kijelenthető, hogy minden esetben az endometriosis vezető tünete a hónapról hónapra súlyosbodó alhasi fájdalom.

Hogyan diagnosztizáljuk az endometriózist?

Alapos nőgyógyászati kivizsgálás eredményeképpen megállapítható és gyógyítható a betegség. A műszeres vizsgálatok vonatkozásában elsődleges szerepe van a hüvelyi ultrahang vizsgálatnak, és az orvos ebben való jártasságának. Fontos a nőgyógyászati kismedencei tapintásos vizsgálat, és ezzel egyenértékű a páciens alapos meghallgatása, kikérdezése a panaszát illetően. Specifikus laborvizsgálat jelenleg nem áll rendelkezésünkre, de a CA 125 és a CRP vérből történő meghatározása támogatja a diagnózis felállítását.    

Hogyan gyógyítható az endometriózis? Melyek a betegség hosszútávú következményei?

A gyógyítás, kezelés alapja a pontos diagnózis, tapasztalt vizsgáló személy véleménye. Számos gyógyszeres, lényegében hormonális kezelés adott, ismert a szakterületen. Ugyanakkor az is ismert tény, hogy a kiviselt terhesség meg is gyógyíthatja az endometriózist. Persze ennek „fordítottja” is bekövetkezhet, mert az endometriózis a szöveti roncsolás eredményeképpen meddőséget, terméketlenséget is okozhat.

A betegség késői, előrehaladott szakaszában, számos szerv érintettsége, hegesedések, gyulladás esetén komoly kiterjedt műtéti megoldás vezethet csak gyógyuláshoz. A műtét során gyakran kényszerülünk a méh és a petefészkek eltávolításához, bél és húgyhólyag csonkolására (rezekciójára).

Fontos, hogy mind a páciens, mind az orvos gondoljon erre a betegségre a nem szűnő alhasi fájdalmak esetén!